A hétvégén megérkezett Zsivány oltási könyve, és már időszerű volt neki a következő, második oltás.
Egyik nap utam során a házunktól pár száz méterre találtunk egy állatorvost. Tegnap este (mivel vasárnap is nyitva van) megnéztük, mennyien vannak ott. Még az ajtó előtt is állt a sor, annyian voltak. Ezt jó jelnek vettem, ha sokan várnak oda, az azt jelenti, rendes orvosok vannak.
Tegnap fel is hívtam őket, megkérdeztem az árakat. 4500 Ft az alap oltás darabja. Ez egész normális ár. Így ma reggel el is mentünk beadatni a következő oltást.
Zsivány remegett mint a kocsonya, és sírt, miközben vártunk. Az orvos egy fiatalember volt, nagyon kedves és figyelmes. Zsivány megkapta a második oltását és a féreghajtót.
Elkezdtem olvasni a Kutyapszichológia című könyvet. Körülbelül az egyharmadánál tartok, de máris rengeteget tanultam belőle. Elkezdtem használni a benne leírt praktikákat. Persze még nagyon korai, hiszen még csak ma kezdtem el, de biztos vagyok benne, hogy hatásos lesz. Zsivány így sokkal szófogadóbb és kiegyensúlyozottabb kiskutya lehet.
Egyébként a behívásra már szinte kivétel nélkül azonnal jön. Hála a kis jutalom falatoknak. Persze nem mindig kap, sőt, csak abszolút véletlenszerűen. De már most úgy tűnik, ez eredményes nevelési módszer.